Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában - felhívás

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE PÁLYÁZATOT HIRDET hazai egyetemi és főiskolai hallgatók részére a 2021/2022-es tanévben
Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában elnevezésű programban való részvételre, amelyet ezúton ajánlunk a hallgatóink figyelmébe.

Tovább

Parlamenti gyakornoki program 2021/22 - felhívás

Az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási Igazgatósága – a jövendő alkotmányjogász-,
illetve a köz szolgálatában tevékenykedő generációkért érzett felelőssége 
jegyében, valamint az Országgyűlés és Hivatala szervezetének, működésének, a 
törvényalkotási eljárásnak, illetve az azt segítő új informatikai fejlesztéseknek minél 
szélesebb körű megismertetése érdekében – kiemelt feladatának tekinti a jogi 
egyetemek alkotmányjogi érdeklődéssel rendelkező hallgatói számára a gyakorlati 
ismeretek átadását.
Ennek megfelelően a Törvényhozási Igazgatóság az állam- és jogtudományi 
egyetemek jogász szakos, negyed- vagy ötödéves nappali tagozatos hallgatói számára 
a 2021/22-es tanév őszi félévében is lehetőséget biztosít három vagy hathetes szakmai 
gyakorlat végzésére. 

Tovább

Alkotmányjogászok seregszemléje Győrben - felhívás

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (TK JTI) és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete (MAE) 2021. szeptember 2-3. között Győrben megrendezi az

Alkotmányjogászok Első Vándorgyűlését –

és egyben az Alkotmányjogot Oktatók Negyedik Találkozóját,

amelyre várja az alkotmányjoggal oktatóként, kutatóként vagy hivatásszerűen foglalkozó érdeklődők jelentkezését.

Tovább

Méltányossági vizsgák a 2020/2021. tavaszi félévben

Igazságügyi szervezet és igazgatás: 2021. 07.01. csütörtök, 13:00-13:20 moodle, írásbeli vizsga, dr. Ősze Áron 
 
 
Alkotmányjog 1. : 2021.07.01. csütörtök 11:00 szóbeli vizsga, Dr. Váczi Péter, csatlakozás itt: https://meet.google.com/zar-bdpt-emv
Tovább

Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!