Parlamenti gyakornoki program 2021/22 - felhívás

Az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási Igazgatósága – a jövendő alkotmányjogász-,
illetve a köz szolgálatában tevékenykedő generációkért érzett felelőssége 
jegyében, valamint az Országgyűlés és Hivatala szervezetének, működésének, a 
törvényalkotási eljárásnak, illetve az azt segítő új informatikai fejlesztéseknek minél 
szélesebb körű megismertetése érdekében – kiemelt feladatának tekinti a jogi 
egyetemek alkotmányjogi érdeklődéssel rendelkező hallgatói számára a gyakorlati 
ismeretek átadását.
Ennek megfelelően a Törvényhozási Igazgatóság az állam- és jogtudományi 
egyetemek jogász szakos, negyed- vagy ötödéves nappali tagozatos hallgatói számára 
a 2021/22-es tanév őszi félévében is lehetőséget biztosít három vagy hathetes szakmai 
gyakorlat végzésére. 

A szakmai gyakorlat kezdetének lehetséges legkorábbi időpontja 
2021. szeptember 20., végének lehetséges legkésőbbi időpontja 2021. december 3.
A Hivatal Törvényhozási Igazgatóságán végzett szakmai gyakorlat célja, hogy a 
hallgató betekintést nyerjen az Országgyűlés, és a Hivatal Országgyűlés működését 
támogató munkájába, megismerje az egyes szervezeti egységek feladatait a 
törvényjavaslatok feldolgozásától a napirend összeállításán át a jegyzőkönyvezésig, 
illetve a bizottsági ülések előkészítésétől kezdve a nemzetközi kapcsolattartásig. A 
programban a hallgatók gyakorlati feladatokat is ellátnak majd. 
A szakmai gyakorlatra a Hivatal hallgatói megállapodást köt a résztvevővel, amely 
alapján a hallgató vállalja a szakmai gyakorlat helyén (Országház, Budapest V. ker., 
Kossuth tér 1-3., Országgyűlés Irodaháza, Budapest V. ker., Széchenyi rakpart 19., 
illetve Szabad György Irodaház, Budapest, V. kerület Kossuth tér 6-8.) történő 
gyakorlati részvételét a teljes időszak alatt, hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:30 között, 
pénteken 8:00 és 14:00 óra között, amely alól halaszthatatlan egyetemi elfoglaltság 
miatt igazolt hiányzást elfogadunk. A szakmai gyakorlat sikeres teljesítéséről a 
Hivatal igazolást állít ki, a résztvevők díjazásban nem részesülnek. 
A programra a legalább hat lezárt félévvel rendelkező, igazolható alkotmányjogi, 
illetve parlamenti jogi érdeklődésű, valamint a jogszabály-előkészítés iránt érdeklődő 
hallgatókat várjuk. 
Jelentkezni a fent megjelölt időszakra tekintettel legkésőbb a szakmai 
gyakorlat kívánt kezdetét megelőző második hét végéig lehet a 
szakmaigyakorlat@parlament.hu címre küldött pályázattal, amely az 
alábbiakat kell magában foglalja: 
1. fényképes szakmai önéletrajz, külön megjelölve a nyelvtudást, valamint a 
kapcsolattartási adatokat, mobiltelefonszámot és email-címet,
2. legfeljebb 200 szavas motivációs levél,
3. alkotmányjogi, parlamenti, jogszabály-előkészítési érdeklődés igazolása: ebben 
a témakörben írt évfolyamdolgozat (témamegjelölés és eredmény), ezen a 
területen végzett tevékenység (publikáció, tudományos diákköri konferencián 
való részvétel, demonstrátori tevékenység, tanulmányi versenyen való  2 részvétel,
ilyen tárgyú szabadon választható tantárgyak vagy szakkollégiumi 
kurzus teljesítése stb.),
4. alkotmányjogi tanszéki oktatói ajánlás, 
5. az interpelláció intézménye lényegének összefoglalása legfeljebb hatvan 
szóban,
6. féléves tanulmányi átlagok, valamint az alkotmányjog tárgyakból elért 
eredmény megjelölése,
7. a szakmai gyakorlat kívánt kezdete és időtartama (3 vagy 6 hét),
8. nyilatkozat az adatkezelési tájékoztató megismeréséről és az adatkezeléshez 
történő hozzájárulásról. (itt elérhető)
Tárgyként kérjük feltüntetni: jogász szakmai gyakorlat jelentkezés.
A beérkezett jelentkezéseket a Hivatal a fenti szempontok alapulvételével bírálja el, a 
döntésről 2021. szeptember elejétől elektronikus levélben értesíti a jelentkezőket. 
A Hivatal fenntartja a jogot, hogy a pandémiás helyzetre tekintettel vagy egyéb 
munkaszervezési okból kifolyólag a programot ne, illetve ne a kiírás szerint indítsa el, 
felfüggessze vagy csak erősen limitált számban fogadjon hallgatókat. 
A programmal kapcsolatban érdeklődni a következő elérhetőségen lehet: dr. Szabó 
Tímea, 441-4231, szakmaigyakorlat@parlament.hu.
A program részletei:
A program résztvevői a gyakorlat kezdetén bevezető előadásokat hallgatnak az 
Országgyűlés tevékenységéről, megismerkednek az Országgyűlés Hivatalának 
szervezetével, a Törvényhozási Igazgatóság szervezeti egységeivel, azok munkájával.
Ezt követően – a Gyorsíró Iroda kivételével – végigjárják a Törvényhozási Igazgatóság 
egyes szervezeti egységeit, így a Kodifikációs Főosztályt, a Bizottsági Főosztályt, a 
Szervezési Főosztályt, a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Főosztályt, valamint a 
Jegyzői Irodát, ekkor már a közvetlen munkába való bekapcsolódásra is lehetőség 
nyílik. A hallgatók tevékenységét szakmai mentor segíti. 
A szakmai gyakorlaton részt vevők betekinthetnek az Országgyűlés plenáris, 
házbizottsági és bizottsági üléseinek munkájába, továbbá a gyakorlatorientáltság 
jegyében rendszeresen kapnak feladatokat. A program végeztével beszámolót 
készítenek (legalább három oldal terjedelemben), amelyben összegzik a szakmai 
gyakorlat során szerzett tapasztalataikat, és bemutatják a gyakorlati idő alatt végzett 
saját tevékenységüket. A beszámoló elkészítése a szakmai gyakorlat teljesítésének 
alapfeltétele.
A hallgatók a program végeztével a munkájukról egyéni visszajelzést, valamint a 
szakmai gyakorlat teljesítéséről igazolást kapnak.

Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!