Jogod van hozzá 2016-17

A Széchenyi István Egyetem Alkotmányjogi és Poltikatudományi Tanszéke ebben a tanévben is meghirdette a "Jogod van hozzá - emberi jogok képekben" című vetélkedőt. A rendezvény célja, hogy középiskolás diákok emberi jogokkal -.s általában a (köz)joggal - kapcsolatos érdeklődését felkeltse, fokozza, jogtudatukat fejlessze és jogismeretüket gazdagítsa.

A programra jelentkező középiskolák egy-egy csapatot indítanak, amelyek feladata az, hogy a számukra kisorsolt alapjogot valamilyen módon vizuálisan megjelenítsék. Segítségképpen meghallgathatnak egy általános, bevezető előadást az emberi jogok funkciójáról, ejlődéséról és védelméről, valamint saját iskolájukat is felkeresi egy egyetemi oktatóból és egy demonstrátor hallgatóból álló mentorpár, hogy az adott alapjogról beszéljen részletesebben, s adjon lendületet az alkotó folyamatnak.

A középiskolások által készített pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, s a legjobbakat értékes nyeremények várják.

A résztvevők, a pályaművek és más részletek a rendezvény facebook-oldalán elérhetők: https://www.facebook.com/jogodvanhozza/ 

Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Eseménynaptára

Belvedere Weeks a Apátúr Sörházban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Belvedere Weeks a Sieger Sport & Gastro Bar-ban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Apátúr Sörház főzdelátogatás 2024. május 8. 18:00 - 19:00
Parlamentek Európában 2024. május 9. 13:00 - 17:40
Parliaments of Europe – Europe of parliaments? 2024. május 10. 09:30 - 15:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!