Alkotmányjogászok seregszemléje Győrben - felhívás

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (TK JTI) és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete (MAE) 2021. szeptember 2-3. között Győrben megrendezi az

Alkotmányjogászok Első Vándorgyűlését –

és egyben az Alkotmányjogot Oktatók Negyedik Találkozóját,

amelyre várja az alkotmányjoggal oktatóként, kutatóként vagy hivatásszerűen foglalkozó érdeklődők jelentkezését.

A rendezvényre hagyományteremtő szándékkal kerül sor annak érdekében, hogy az alkotmányjoggal hivatásszerűen foglalkozó kutatók és gyakorlati szakemberek között rendszeres diskurzusra biztosítson lehetőséget. A vándorgyűlésre várhatóan évente szeptember első hetében, az őszi egyetemi szemeszter kezdete előtt kerül majd sor a rendezésre vállalkozó egyetemi városban.

A rendezvény helyszíne Győr, Révész Hotel (www.duditshotels.hu), időpontja 2021. szeptember 2-3., témái „Az Alaptörvény stabilitása” és az  „Az alkotmányos identitás”.

A két témában 15 perces előadásokra, illetve hozzászólásokra vonatkozó maximum 500 szó terjedelmű javaslatokat várunk rövid absztrakt formájában a titkarsag@tk.hu címre legkésőbb 2021. július 31-ig. Az elfogadott előadástervekről, illetve a részletes programról a szervezők (a TK JTI és a MAE) 2021. augusztus 10-ig döntenek, illetve küldenek értesítést. Az előadásokra szeptember 2-án kerül sor, azokat vita követi.

Ugyancsak legfeljebb 500 szó terjedelmű javaslatokat várunk a rendezvény második napjára a két fő témakörhöz akár lazábban kapcsolódó témákban, amelyre olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik jelenleg PhD-hallgatók, vagy az elmúlt két évben szereztek PhD-fokozatot közjogi tárgyú doktori munkával. Az elfogadott előadásokra a rendezvény második napján, szeptember 3-án délelőtt kerül sor.

A részvétel ingyenes, a napközbeni ellátásról a szervező partnerek gondoskodnak, az utazási és a szervezők által biztosított kedvezményes szállásköltségeket a résztvevők maguk állják.

 

         TK Jogtudományi Intézet                               Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete

Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!