Választójogi Információs Pont

Választójogi Információs Pont létesült a Széchenyi István Egyetem és Győr MJV Polgármesteri Hivatalának együttműködésében

Március 22-től az országgyűlési választások második fordulójáig hétköznaponként joghallgatók tájékoztatják a járókelőket a Megyeháza előtt felállított standnál. Az érdeklődők választ kaphatnak a választójoggal kapcsolatos kérdéseikre, illetve gyakorlati segítséget is kérhetnek a választással kapcsolatos kérelmek – így az igazolás-kérőlap, vagy a mozgóurna igénylés – kitöltéséhez és leadásához is. A tájékoztató munkában mintegy húsz, önként jelentkező joghallgató vesz részt.

A program elindítója, dr. G. Karácsony Gergely, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének oktatója bízik abban, hogy a választójoggal kapcsolatos alaposabb ismeretek birtokában, a rendszer működését átlátva, a választópolgárok szívesebben járulnak majd a szavazóurnákhoz: „A demokráciában, ahol – Alkotmányunkat idézve – minden hatalom a népé, a legnagyobb felelősség is az állampolgárokat terheli, hiszen ők döntenek arról, hogy kit bíznak meg a hatalom gyakorlásával a következő négy évre.” Természetesen a joghallgatók csak a választási eljárás jogi kérdéseiről adják át ismereteiket, a politikai témákban való állásfoglalás és tájékoztatás továbbra is a pártok feladata.

A programot már a kezdetektől felkarolta a győri Polgármesteri Hivatal, amelynek munkatársai értékes szakmai és technikai segítséget nyújtottak a tájékoztató munkához. Lipovits Szilárd jegyző hangsúlyozta, hogy az Információs Pont nem váltja ki a helyi választási iroda kötelező tájékoztató tevékenységét, azonban bízik benne, hogy így még több érdeklődő kap választ a kérdéseire.

A Választójogi Információs Pont felállítása és működése a város és az egyetem gyümölcsöző együttműködésének újabb állomása.

Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!